Amonet - Rövidke bölcseleteim I.
A lángra lobbantás...
A gyufának nem tudsz parancsolni, hogy lángra lobbanjon. Utasíthatod, követelheted, mindhiába. Ám, ha megfelelően bánsz vele, egyszer csak észre veszed, hogy gyönyörű lánggal ég neked. Ekkor kell résen lenned, és tudnod, hogy hová kell tartanod, hogy a tűz, amit létrehoztál megmaradjon. És őrizni ezt a tüzet, szeretettel táplálni, élvezni fényét, melegét. De vigyázz, mert a tűz sérülékeny, ha vízzel locsolod, még próbálja fényét szórni, melegét tartani, ám ha ez túl gyakori, a tűz teljesen legyengülhet, még ki is aludhat, ahogyan a nedves fa sem ég, csak parázslani próbál, ám ha még vizet zúdítasz rá, a lángok eltűnnek egy utolsó fájdalmas jajkiáltás után, és csak a füstölgő, fájó tátongó üresség marad utána. Valahol belül még meleg, de beburkolja egy éghetetlen réteg. Ezt a melegségét próbálja őrizni, s ezt az éghetetlen réteget ledobni magáról. Ám ez időbe telik, mindeközben a megmaradt kis parazsat igyekszik magában életben tartani, s ahogy a rázúduló víz utánpótlás megszűnik, szépen lassan megszárad, és újra lángra lobbanthatóvá válik. A kérdés már csak az, hogy ekkor ki tartja a gyufát a kezében......
A szabad akaratról...
Vajon mekkora beleszólása van a nyílvesszőnek abba, hogy az íjász melyik célt választja ki számára? Hogy mikor, hova, milyen sebességgel lövi ki? Milyen mélyen érinti a célt, és meddig marad ott? Vagy a nyílvesszőnek nincs szabad akarata? Bábként mozgathatják, hogy a megírt színdarabot „végigjátssza”? Hogy ha beteljesítette feladatát, egy újabb kitűzött cél felé irányítsák? S neki más dolga nincs, mint elfogadni sorsát?
Vajon van-e joga a nyílvesszőnek kételkednie az íjászban? Nagyon szoros és mély bizalomra épülő kapcsolat ez az íjász és a nyílvessző között. Bízni abban, hogy az íjász pontosan tudja mikor, hova, és miért pont oda irányította a nyílvesszőt, neki nincs más dolga, mint útközben szárnyalni, élvezni a szél süvítését, simítását, és pontosan érkezni a célba. Bízni benne, tudva azt, hogy az íjász soha nem hagyja magára, mert ők összetartoznak, hiszen az íjász sem tud meglenni a nyílvessző nélkül, mert egy újabb kitűzött célt csak együtt tudnak újra elérni. A kérdés már csak az, hogy a nyílvesszőt milyen „fából faragták”......
Útjelző...
Útjelzőként világítasz a sötétben, csak azok számára maradsz láthatatlan akik délibábos álmot kergetve szándékosan takarják el szemüket, s nem értik a Fény valódi természetét. Te csak ragyogj tovább rendületlenül gyönyörű, tiszta szent Fény!
Kövesd az utat...
Kövesd az utat, melyet szíved diktál. Ne törődj vele mások mit mondanak, csak menj rendületlenül tovább azzal a biztos tudattal, hogy bármi történjék is, nem vagy egyedül.
Ez nem megy egyedül...
Az Idő, ha valaha tudtam is, újra és újra megtanított arra, hogy mindennél jobban a szívemnek tiszta dolgokat szeretem. Akkor önmagam lehetek és ha hibázok is, úgy könnyebb, mint megalkuvással nyertesnek, vagy vesztesnek lenni. Rájöttem: újra kell tanulnom beszélni.Néhány dolgot alaposan elfelejtettem..Meg kell tanulnom nemet mondani.S aztán: elmondani hogy valami fáj.Meg kell tanulnom: "megbántottál",s azt is: "nem muszáj".Meg kell tanulnom: "igazán semmiség",és szívből:"nekem volt öröm".Meg kell tanulnom néhány új szót is:bár sokszor hallom, és régen ismerem de meg kell tanulnom: "megtennéd nekem?"velem nőtt fel és velem él,Meg kell tanulnom azt is: "sajnálom",s kimondani, hogy "megbántottalak" -Meg kell tanulnom szavakba önteni,hogy mi az, ami emészt legbelül.Meg kell tanulnom más szemébe nézve:"beszéljünk: ez nem megy egyedül".