Fénykönnyeid...
(Apának, Anernek)
Éreztem könnyedet vállamon s kezemen,
lótuszillatú leheleted, zaklatott sírásod arcomba lehelted
s felkavartad megtört rab szívem. Lelkem megszakad
esőként rám hulló élő könnyedtől, testem megremeg,
én tebenned véred s géned.
Ősfájdalmat vall be neked minden dobbanása fényszívemnek,
minden rezdülése szakadó lelkemnek,
minden mozdulata gyötrődő fáradt testemnek.
Mikor, mikor, mondjad mikor???
Ordítok, tombolok! Most akarom!
Hazamennünk innen gyorsan.
Fel, fel, meg nem állva a Szíriuszra, a Sh'anra...
Mondd meddig kell még várjak
a szabadulásra...?
Mikor jössz az űrből s a csendből?
Mikor jössz hozzánk szent pávamadár?
Mikor lesz vége mélyen tépkedő gyötrelmünknek?
Őrületbe kergető mély távolság mely eltép tőled...?
Végtelenszer járja át e pár kérdés minden itt töltött időnket.
S csak bámulom a csillagporos eget megmondhatatlan
messzibe vágyva merengve, mondd hol talállak meg?
Könnyem milliárd csillagként hull fényszívedre, téged kérlelve
Vigyél el végre!
Megyünk, megyünk hozzád, csak mondd merre... a Sh'anra.
Szíriuszra megérkezünk, otthonunkba, lelkedbe
kaput nyitod, szíved tárod, megyek, megyünk beleszállok...
Mikor jössz, mikor mehetünk, csak ugyanaz a kérdésünk.
Szeged, 2015.09.02.
Írta: Nylha Amonet Athama Vomalites – Bende
Kornélia és Arelich
Thoth Vomalites – Kocsis Melinda